A szegénység és más problémák okozója:

az abortusz

Egyik történet - Másik történet 

Amint az megfigyelhető, sajnos az abortuszoknál legtöbbször a szociális válsághelyzetre hivatkoznak, akik az abortuszt végre akarják hajtatni. Az egyébként orvosilag indokolatlan abortuszoknak koholmánya a szegénységre való panaszkodás. Ezt nem is vizsgálják, de az abortuszok nagy száma már tömeges méretű, kihat az egész társadalomra. Mindenképpen látni kell az összefüggéseket:

Az abortuszt csak annak erőltetett elfogadásával lehet elkövetni, hogy a magzat nem érzi és nem is emberi lény. Ez olyan spekuláció, amely mögött semmi tudományos, semmi emberi jószándék nem áll. 

Nagyon veszélyes az abortusz arra a hölgyre is, aki elévgezteti. Uyanis neki el kell vonatkoztatnia attól a ténytől, hogy a magzat érzi, és érti, mi is történik. Ekkor azonban az ő egyedfejlődésének első szakaszában, a fogantatásától egészen addig a korig, amig az abortuszt ő végrehajthatónak tekinti (hívén, hogy az nem értelmes, érzelmes állapot) kiesik, pontosabban tudalattijába kerülnek mindazon képességek, adottságok ée teljesítmények (egészségi, pszichés), amelyek ebben a magzati fejlődési szakaszban megvannak. Például, ha egy felnőtt az ovodás korát nem tekinti komolynak, emberinek, akkor kiesik neki az ovodás korában megszerzett képességek, tulajdonságok, információk halmaza. Ez természetesen nincsen így, ez a korszak (a magzati) is szerves része az emberi életnek. Llehet elnyomni, negligálni az ekkor tapasztalatokat, eredményeket. A szerveink, testrészeink ilyenkor kezdenek kifejlődni - hát az egészségügyben ezért van annyi sok panaszkodó, mert a saját regeneráló képességünk is ilyenkor erős (magzati korban).  

A magzat elsők között bízik meg a szüleiben. Valamelyikhez erősen kötődik. És éppen ezzel a bizalommal élnek vissza akkor, amikor a vágóhdra viszik őt. Az orvosban is meg szeretne bízni, akinek gyógyítania kellene. De esküjét félrtéve (Hippokratesz esküje eredetileg tiltja, hogy egy orvos elvegye a magzatot, tiltja az abortuszt) mégis megteszi. A magzatban ilyenkor két óriási csalódás érzése hatalmasodik el: a bizalomvesztés a szülőben, aki megöleti, és az orvosban, aki végrehajtja. Ezt a lényeges tényt nagyon ritkán veszik figyelembe. És az a tény is mellőzésre kerül, hogy a magzat nagyon sok esetben újraszületik, túlélve az abortuszt. Bár tény, hogy más alakban, formában, de a lényege, a szelleme ugyanaz, az abortusz rémes élményét megőrzi emlékében. Ezt is tudni érdemes! Az utóbbi évtizedben már tanultabbak és elővigyázatosabbak lettek, akik le akarnak születni. Óvatosságuk indoklolt, amig nem védi törvény a létezéshez való jogukat. Még jó, hogy bíznak abban, hogy a magyar Parlament, a magyar Kormány még 2007-ben meghozza magzat jogállásáról szóló alkotmányos törvényt. Reméljük, így lesz!

A magzat érzelmi központja már a fogantatástól aktív. A magzat értelmes, emberi lény, bár a kommunikációja nem hétköznapi módon történik (telepatikusan, metakommunikációval stb.) Vagyis, az önkifejezése nem minden szülő és felnőtt számára érthető, de ez nem a magzat hibája. Biztosra vehető, ha a felnőttek emberi lénynek tekintik a magzatot, akkor ez a kommunikáció felerősödik, javul. Mindenki örömére.

2007. július 20.

Ezt a részt  korábban írtam, erősebben is fogalmaztam. Átolvasva kissé stilizáltam.

1. Az abortusz gyilkosság, a bizalommal való súlyos visszaélés.

2. A szegénység és az abortusz összekapcsolódik, ha a szegénységre hivatkozva lehet abortálni.

3. A szegénység is bűntudattal, szégyenérzettel társul, az abortusz során.

4. Jelenleg a társadalom 80%-át közvetlenül érinti az abortusz: vagy részese, vagy szenvedő alanya, vagy elkövetője volt.

5. Az abortusz jogi akadálymentesítése, elkövethetősége az egész állam, mint élő szervezet működésében, életében jelenti a legsúlyosabb problémát.

6. A nemzet nem lenne szegény, vagy nem érezné magát szegénynek az egyes ember, ha a léte nem függne a szegénységtől, gazdagságtól, attól, amit ő teremtett. Vagyis ha az ember értékesebb lenne anyagi termékeinél.

7. A szegénység akkor szűnhet meg az országban, ha a felelős vezetők észrevennék, hogy már a magzat is ember, és intelligenciája magasabb a szülőknél (ezt bizonyítja, hogy túl tudja élni az abortuszt, amit az újraszületettek esetében lehet bebizonyítani.)

8. Ha a társadalom felismeri, hogy tagjainak, az embereknek a létezési eredetét, a magzati fejlődést is tisztelni kell, és biztosítja, hogy ez megfelelő szinten történjen (gondoskodás, családtervezés, magzatképző-program stb.), akkor a társadalom meggazdagszik. Ugyanis a kreativitás, a konstruktivitás és az együttműködés felerősödik, a visszahúzó erők pedig csökkennek.

9. A jelenleg tapasztalható társadalmi válság elsődleges fenntartója az abortusz "de jure" és "de facto"végrehajthatósága, annak ellenére, hogy maga az abortusz a Földön "ab ovo" tiltva van.

10. Az abortuszok megállításának, megtiltásának minden magyar állampolgárnak joga, lehetősége, sőt kötelessége a saját és szerettei, az egész társadalom érdekében.

11. A megoldást az adott problémára többek közt az is jelentené, hogy a gyereknevelést anyagi okokból nehezen vállalható családokat anyagilag támogatja az állam (pl. babakötvény) és az állami gondozás színvonalát is javítaná, a szegénységre való hivatkozással pedig ne lehessen abortuszt elkövetni.

12. Az Alkotmány 55. paragrafusa és az Orvosi eskü alapján, továbbá abból a tényből következően, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, nem lenne szabad egy orvosnak abortuszt végrehajtani, ha az egyébként orvosilag indokolatlan. Az orvosi szféra erkölcsi válságának is alapja az, hogy a kórházakban indokolatlanul végrehajtanak abortuszokat. Napi kétszázat, éves szinten 50 ezret. Szégyen.

13. Mi magyarok nem hivatkozhatunk semmilyen más országra, az abortuszok megszüntetésének a mi feladatunk, kötelességünk.

14. Egyes rasszok szaporodása is az abortuszokból jön, mivel pl. a cigányság egyfajta védőhálóként és az alacsonyabb szintek emberibbé tételeként működik. Nyilván vannak mások is. Az abortuszok megszüntetésével a cigányság is civilizáltabbá válik.

15. A rossz és a nem vállalható párkapcsolatok kialakulásában a monoteista vallások nagymértékben hibásak, mivel a férfi - női egyenrangúságot eltorzították.

16. A múltba menekülő társadalmi rendszer és a jövő felé forduló társadalom közötti diszkrepancia három oka közül egyik az abortusz, a másik a torz vallások.

17. Mindezt írtam azzal a szándékkal is, hogy az abortusz előtt beprogramozott szegénység-tudat kitisztuljon azokból, akiket a szegénységre való hivatkozásra abortálták, és azután születtek újjá. Ők ártatlanok, tisztáők.

18. Az abortusz archetípus-forrása egy kétszeres magzatgyilkos hölgyhöz és egy manipulátorhoz allokálódik. Kettejük ravasz és sunyi ténykedése miatt szenvedtek milliók.  

19. Tény, hogy az elmúlt tíz évben lényegesen megggyengültek, és a pozitív erők felerősödtek.

Szilvásy Péter, igazgató

Lélekkutató Intézet

Budapest, 2006. december 16.

 yq