(K. Timea írta)
Pitheriusz
és Zo a boszorkánytanya felé vették
útjukat.
-Nem volt
elég neked ez a nõ, minek szeretnél még
több
boszorkányt
látni?
-kérdezte Zo
-Szükségem
van egy fontos információra, s különben is, ha
valaki most
üldöz
minket, akkor ott védelmet kapunk elõle.
- Ha így
látod. Veszélyes lehet ránk a kastély
úrnõje?
- A nõ a
vámpírok egyik vezetõje volt. A medálom
történetét nem
ismerem
teljesen, de egy öreganyó mondta nekem, még
gyermekkoromban,
hogy a vámpíroktól mindig tartsam távol,
mert az
egész
klánjuk ezt kutatja tûzön-vízen keresztül.
- S most
ráakadtak…-jegyezte meg Zo.
- Igen, de ha
szerencsénk van, hamar átjutunk a rémséges
Woungh
erdõn,
akkor a
boszorkányoknál biztonságban leszünk egy
ideig.
Egy domb
tetejére érkeztek, ahonnan beláthatták az
elõttük elterülõ
utat, ami
belefutott egy hatalmas és sötét erdõbe.
Az
erdõben a
fák olyan magasak voltak, hogy nem lehetett
látni a
lombkoronát,
csak a vastag, kanyargós törzseket. A járást
is roppant
nehéz
volt megtalálni, ugyanis a fák elképesztõen
sûrûn
nõttek.
Hõseink
szótlanul bandukoltak. Valami volt a levegõben,
az erdõben
teljes csend
uralkodott. Sem madarak csicsergését, sem
állatok neszét,
de még a
lombok suhogását sem lehetett hallani.
Mikor
rájuk sötétedett kerestek egy alkalmas helyet a
letáborozáshoz.
Tûzet
raktak, s
vacsorázni kezdtek. Egy idõ után apró
zajokra lettek
figyelmesek.
-Csak nem a
vámpírok? -aggodalmaskodott Zo.
- Egyéb
teremtmények is élnek az erdõben, és
immár
a
boszorkánytanyához
is túl közel vagyunk. De nem lenne jó,
ha itt az
erdõ
közepén érnének utol minket.
- Induljunk
tovább sietve, vagy térjünk le az
útról, és
járjunk a zajok
után?
-kérdezte Pitheriusz
Folytasd!