Szilvásy Péter |
|
![]() A XVIII. kerületi Steinmetz Miklós Gimnázium kémia tagozatán érettségiztem, 1977-ben. A Magyar Néphadseregben, Kiskunfélegyházán, vegyvédelmi századnál lettem Egység Élenjáró Katonája. BME Vegyészmérnöki Kar Gyógyszer ágazatán szereztem diplomát, 1983-ban. Az egyetemi újságunk, a Jövő Mérnöke és a kari lapunk, a Kémlelő szerkesztő bizottsági tagja voltam 3 éven keresztül. Kezdeményezésemre elkészítettük a különleges kari ballagó magazinunkat, az "Intravénás szénkúp"ot. Első munkahelyem az EGIS Gyógyszergyár volt. Kezdetben termelésirányító, majd technológus, végül kutatás-koordinátor lettem. Újításaimért megkaptam a Kiváló Újítók Érddemrend ezüst fokozatát. A mérnöktovábbképzőben Mikrobiológiai genetikát és Mesterséges intelligencia programozást tanultam. Részt vettem a vállalati újság szerkesztésében is. 1988. augusztusa óta szellemi szabadfoglalkozású vagyok. 1988 december elején a Jurta színházban, a Népligetben megalapítottam a Vállalkozók Klubját. 1989. január 2-án két társammal együtt létrehoztam Magyarországon az első kft-ét, a Szinektika-Projekt Innovációs korlátolt felelősségű társaságot, 1989. december 29-én a „Fehér Házban” össznemzeti előszilveszteri bált szerveztem meg az MSZP Vállalkozói Tagozatával, a Vállalkozók Klubja égiszében. 1990-ben "Honoris cause grafológus oklevelet" kaptam a Magyar Írástanulmányi Társaság konferenciáján. 1990-ben felvettem a kapcsolatot a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza vezetőségével, és a Vállalkozók Klubja égisze alatt intenzív és nagyon konstruktív együttműködést folytattunk a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza (Semmelweis utcában) munkatársaival. 1991-ben elsőként indítottunk természetgyógyászati szemináriumot és konferenciát. Létrehoztunk egy látásjavító, íriszdiagnosztikai és grafológiai központot, a Péczely Ignác Íriszközpontot, Anatolij Mihajlovics Kotljarszkij professzor szakmai vezetésével. 1991-ben létrehoztam az Yrisz Klubot, amely kezdetben az egészséges életmóddal, a természetgyógyászattal, az ezotériával foglalkozott, majd 1998-tól a sporttal, 2001 óta pedig a szépségversenyekkel is. 1999-ben megalapítottam az X-party szisztémáját, amely informális, konstruktív, kreatív, együttműködő és témaorientált csoportos munkát takar. Az X-party 1. szintjén a központi kezdeményezésű témák magvalósítsa történik. 2001-ben megszerveztem az I. Íriszdiagnosztikai és masszázskonferenciát. 2002-ben megalakítottam a Jóságos Újságírók Páholyát, ami az Yrisz Kklub3. legfontosabb páholya, és alappilérét jelenti az Euópai Sajtószövetségnek. 2002-ben indítottuk útjára a Miss Írisz választást, a szépség, az értelmesség és a kedvesség igényével. Több ezer grafológiai elemzés alapján létrehoztam 2003 nyarán a Talentum Teszt Centrumot, amely az iskolások tehetségének a felmérésére alkalmas, a tudomány, a művészet és a sport területein. 2003-ban szerveztük meg először A Szépség Világnapját, azóta minden évben, egyre nagyobb mértékben kerül megrendezésre. 2005-ben megalapítottuk az Európai Sajtószövetséget, X-party1 szisztémában. 2006-ban TesTudaT Konferencia, az Emese bál, a Kormányzati Tanácsadó Jósda megalapítása történt, egy aktív szervező teammel. 2007-ben az Egymásért, Egy-másért Alapítvány mentorálásával nagy sikerrel aktivizáltuk a Nyírségben a Talentum Teszt Centrum rendszerét, ennek révén az Alapítvány munkatársa lettem. 2008-ban már négy elődöntősre fejlesztettem a Miss Írisz választást. Az Európai Sajtószövetségel aktívan támogatunk pozitív közösségi kezdeményezések népszerűsítését. Az Yrisz Klub Nívódíj Gálán minden évben kitüntetjük az arra leginkább érdemes partnereinket. Apukám, Szilvásy György, az Ifjúkommunista főszerkesztője, majd pedig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó igazgatója volt, anyukám Szilvásy Györgyné Klicsó Klára nyugdíjas tanárnő. A bátyám, Dr. Szilvásy György, az ország legjobb közgazdásza, a titokminiszter. Öcsém, Dr. Szilvásy István, az ország egyik legjobb belgyógyásza, íriszdiagnosztája, az Állami Egészségügyi Kórház első főigazgatója. Az Országos Edzettségi Tesztnap 2009. május 15-én történt bevezetése révé a 24 éves kornak megfelelő edzettségi szintet tekintjük normának, és ez a szemlélet forradalmi fejlődést okoz a testi és a szellemi edzésben. A duális istenkép világnézetében a 2010-ben publikálásra kerülő TesTudaT módszerrel sikerül a gerontológiai folyamatok reverzibilisát bizonyítani, és az egyensúlyát a fiatalság oldalára koncentrálnom. 2010. december 4-én, a Szépségkirálynők Hétvégéjén javasoltam, hogy hozzuk létre az Európai Fiatalok Szövetségét. 2011. március 25-én a TesTudaT Konferencián bemutattuk az EFISZ Alapelveit és deklarálzuk a vezéreévünket: "Teljes tesTudattal az örök fiatalság felé!" 2011. július 3-án megszerveztem az első Diákok és Vállalkozók Fórumát az első Magyar Világtalálkozón, Balatonlellén. 2011. 11. 11-én megszerveztem az első Jósdakonferenciát, melyen egy új karakterológiai diszciplína, a kibernológia lényegét felvázoltam, és megtárgyaltuk. Az I. Kibernológiai Konferenciát 2012. 12. 12-én tartottuk meg a Lurdy Konferncia Központban. Ugyancsak 2011-ben hoztuk létre, mozgalom-szerűen a Diákok és Vállalkozók Fórumát - a két szféra konstruktív együttműködését, a Magyar Köztársaság Kormányának főtámogatásával. 2012-ben rendszeresítettük a Laharo partit, amely multifunkciós szórakoztató rendezvény, amelyen "Jót táncolni jó!" 2013-ban expandált az X-party2 szisztémánk, amely a partnereink, klubtagjaink témáinak hatékony támogatása, a szervezésben, a műsorban, a partnerekben. 2013. április 20-án megtartottuk az első "Világlátó" Konferenciát a média és a partnerei részvételével, a Gyulai Pálinkafesztiválon. 2013. május 25-én a Magyar Világtalálkozón sikeresen megszerveztük az Országos Edzettségi Tesztnapot. 2013. június 21-én a nemzetközi és EU-s kapcsolataink terén léptünk lényegesen előre. 2013. júliusában az Európai Rekreációs Központok és Táborok effektiv teendőit, a projekt megalapozását nemzetközi összefogással sikerült elérnünk. 2015. január 19-én kezdeményeztem az EU-EXPO megvalósítását, a BNV apropóján a Hungexpón. 2018. november 7-én kezdeményeztem, hogy bűvítetten újrateremtsük a Magyar Népköztársaság Kormányát. 2019. nyarán startoltattam a Szniorskolát. 2021 kiemelt programjaink: EU-EXPO, Klubhálózat is, Európai Rejreéciós Élmény Tábor, A Szépség Világnapja nemzetközi expanziója, TesTudaT Konferencia, a XXI. század ideológiája, a Dielektikus idealizmus, a kibernológia tudományának elterjesztése, FilmyxIQumok, a Szép Dal Ma... versíróverseny zenére, Miss Írisz választás, kapcsolatunk az angyalokkal. Budapest, 2008. október 7. * 2009. 06. 02. * 2013. 05. 09. * 2019. 05. 23. * 2021-02-05 * 2021-06-07 |
Last
changed: