Ezt az
oldalt meglehetõsen sokan látogatták 2007.
május
vége óta, amikor is nagyobb nyilvánosság
elé került az a tény, hogy a 2006. augusztus
20-án este 9.10-kor
kezdõdõ orkánszerû vihar egy aljas és
gonosz
tömegmanipuláció következtében jött
létre. A trükkjük: Nelly nevű, kétszeres
magzatgyilkos hölgy a "marin vagy"-ot hipnotizálgatta,
illetve a saját vigyorgó pofáját
vetítette rá ereklyékre, majd pedig a marin
és cinkosai (kb. heten voltak még akkor, mára
többen elfordultak tőla) az abortuszt szuggerálva keltettek
az emberekben halálfélelmet, pánikot, és
ennek a nagy negatív energiának volt
következménye a paranormál jelenség, az
orkánszerű vihar. Amely szokatlan módon
felszáguldott Pestig, majd gondolt egyet, és
megállt a Parlamaent előtt, forgolódni - ilyet nem
csinál egy normális orkán, ha csak nincsen magas
hegység, ami útját állná.
A viharcsináló klikk egy része már
visszakapta a gonoszságát, a többi ezután
fogja.
A még alaposabb vizsgálatok feltártak
további részleteket is, melyek alapján azt a
döntést hoztuk, hogy a "vihar ügy" már
meghaladja az állam és a nemzet
kompetenciáját, ezért a továbbiakban ezen
az oldalon taktikai okokból nem kívánjuk a
részleteket publikálni.
De a munka, a Kormányzati Tanácsadó Jósda
tevékenyésge tovább, még nagyobb
erõvel
folytatódik.
Szilvásy Péter, témagazda
Kormányzati Tanácsadó Jósda
Budapest, 2008. január 22., május 11.